9. Fejezet - IV. rész

 - Azért hívtalak ma ide, hogy mesélj nekünk egy kicsit. – Caesar összefonja a lábait, előre hajol, és bizalmasan megpaskolja a Főjátékmester kézfejét. - De nehogy lelőj nekem valami poént!

- Nem fogok – nevet visszafogottan Seneca Crane. Elfintorodom.

- Akkor jó – néz mosolyogva a kamerába Caesar, aztán a papírjaira pillant, végül Senecának szegezi a tekintetét. - Kérlek, beszélj kicsit az idei csapatról.

Megint fintorgok. Mi nem vagyunk csapat.

- Nos... – Seneca Crane megvakargatja a borostáját, és csak aztán válaszol. - Azt hiszem, idén különleges lesz a Viadal. Nagyon vegyes a mezőny. Van visszahúzódóbb, van erősebb, van gyengébb, van cserfesebb... – Összehúzom a szemeimet, mert tudom, hogy Janára és rám gondol. - ...és van... lobbanékonyabb is. - Jana, gondolom magamban. Tuti, hogy rá célzott és arra, amikor tegnap nekiment Cirius-nak.

- Nahát! - kiált fel Caesar. - Egy újabb kiválasztott, aki lángra lobbant?

- Nem egészen így értettem – mosolyog Seneca Crane. - Ez a kiválasztott inkább vad.

Csak nem bírja a suttyókat, gondolom. Ez a pasas semmit se tud. Jana egyáltalán nem vad. Csak megvédett. Olyan nagy baj ez? Ja, persze. Ha én ülnék ott fent a színes falak között, és semmi más dolgom se lenne, csak hogy azon agyaljak, hogy hogyan befolyásoljam az arénát, ahol majd huszonhárom gyerek fogja halálát lelni, akkor minden bizonnyal én is vadnak látnám azt, aki rátámad egy másikra.

- De hát az jó, nem? - kérdi Caesar.

- De, de, persze – bólogat a Főjátékmester.

- Na és szerinted hogyan fognak majd boldogulni a kiválasztottak az arénában? - Caesar felemeli a fejét, és résnyire szűkíti a szemeit.

- Hmm. – Seneca Crane gondolkodik egy kicsit, aztán titokzatosan folytatja. - Ezt majd három nap múlva megtudjuk.

- Frappáns – bök vendége felé nevetve Caesar. A kamera telibe mutatja Seneca Crane képét, aki csak mosolyog, és lesütött szemekkel bámulja a térdeit. - Beszéljünk egy kicsit a holnapról, mikor a kiválasztottak bemutatják majd, amit tudnak – tér egy másik témára Caesar. Összeszaladnak a szemöldökeim. Erről eddig teljesen megfeledkeztem! Holnap lesz a kiképzés utolsó napja, mikor is mindenkinek meg kell mutatnia a játékmestereknek, hogy mit tud. Megfájdul a hasam, és felsóhajtok. - Mire számítasz?

- Sok mindenre. – Seneca Crane még szeretné folytatni, de a műsorvezető vigyorogva félbeszakítja.

- Nyilakra is?

Hallom, ahogy Haymitch felröhög, aztán látom, ahogy vállon veri Katniss-t. A mentorom tavaly tizenegy pontot kapott a maximális tizenkettőből, de senki se tudta meg, hogy miért. Magamban gyorsan összerakom a képet, és arra a következtetésre jutok, hogy Katniss nyilakkal csinált valamit, míg odabent volt.

- Nem – rázza a fejét mosolyogva a Főjátékmester. - Nyilakra idén már nem. Viszont ahogy említettem, a mezőny nagyon vegyes. Minden egyes résztvevőre kíváncsi vagyok, és remélem, hogy mindannyian lenyűgöznek majd valamivel.

Arra mérget vehetsz, gondolom magamban, aztán felállok, és elzsibbadt lábaimon bebicegek a szobámba. Két dolog kavarog a fejemben: Caesar Flickerman hangja, és az, hogy mivel fogom holnap lenyűgözni Seneca Cranet. Odabent először az ablaküvegnek tapadok, és pár percig bámulom a Kapitóliumot, aztán gyorsan lezuhanyzom, és felveszek egy tiszta ruhát. Utána az ágyamhoz megyek, leülök a szélére, és bámulok magam elé. Hallom, hogy odakint Caesar Flickerman és Seneca Crane még mindig beszélgetnek a tévében. Nemrég még úgy voltam vele, hogy semmi kedvem az énekléshez, de miután láttam ezt az interjút, megváltozik a hozzáállásom a dologhoz. Erőt veszek magamon, felállok, és kilépek a szobámból. Elindulok a nappaliba, majd megállok a félkör alakú kanapé mögött. A csapat minden tagja ott van - kivéve Cinnát meg Portiát -, és a képernyőt bámulják. Katniss és Peeta egymás mellett ülnek. Ez először meglep, és kicsit meg is haragszom a mentoromra, hogy az ellenségem támogatója mellett ücsörög, de a következő pillanatba jól lehordom magam, hogy hogy lehetek ilyen. Hiszen ők ketten szeretik egymást, és inkább hálásnak kéne lennem Katniss-nek, amiért képes kicsit szüneteltetni a felhőtlen boldogságát Peetával miattam. Odalépek a háta mögé, majd megérintem a vállát. Azonnal hátrafordul, és rám néz.

- Szia! - köszön, és még el is mosolyodik hozzá.

- Katniss – suttogom halkan -, beszélhetnénk?

9. Fejezet - III. rész

Janával egy emberként állunk meg, és fordulunk a hang irányába. A dárdahajító állomásról jött, és tisztán látom, ahogy egy fekete test összegörnyed a földön. Smirk az, és hangosan kiabál. Az öklével a földet csapkodja, sír, és őrjöng. Atala azonnal ott terem, és letérdel a lány mellé, a többi kiválasztott pedig köré gyűlik. A teremben megszűnik az élet: még a játékmesterek is az eseményeket figyelik.

- Mi a baj? - kérdezi Atala, miközben óvatosan a hátára fordítja a lányt. Az összegyűlteken hörgés fut végig, amit először nem értek, de aztán rájövök, mikor meglátom. Smirk jobb tenyere csupa vér, és halálra váltan szorongatja a bal csuklóját. - Hadd nézzem. - Atala megpróbálja lefejteni a lány ujjait a véres felületről, mire az hirtelen felugrik, és négykézláb odébb kúszik.

- Hagyjon békén! - ordítja. Torka szakadtából kiabál, a homlokán verítékcseppek folynak végig, mitől barna haja az arcához tapad. Véres tenyerével megtörli a homlokát, s végigkeni a vérét a bőrén. A szemei hatalmasra tágulnak, ahogy rémülten a fal mellé kúszik. Látom, hogy Cirius odasúg valamit a Tizenegyes srácnak, aztán mindketten felnevetnek. Atala feláll, int egyet a kezével, pár pillanat múlva megjelenik két őr, belenyomnak valamit az őrjöngő Smirkbe, aztán hordágyra teszik, és elviszik. Aztán Atala a többi kiválasztott felé fordul.

- Vége a mai edzésnek – mondja erélyes hangon. A gyerekek nem is ellenkeznek vele, én pedig gyorsan megnyomom a lift gombját. Szerencsére sikerül még a többiek előtt elindulnunk fölfelé, így csak ketten utazunk az ólomkristály üvegek között. Egyikünk se szól semmit, de nekem folyamatosan a Smirk-es jelenet jár a fejemben, és úgy érzem, nem bírom ki, hogy ne beszéljek róla.

- Mi a csoda ütött belé? - nézek Janára, aki felsóhajt, és elfordítja a fejét, hogy kinézhessen az üvegen. Egy kicsit gondolkodik, csak aztán reagál.

- Smirk kicsit fura lány.

Egyik szemöldököm a magasba emelkedik. Ennyi? Kicsit fura? Legszívesebben kiszedném Janából, hogy mit ért ezalatt, de már a nyolcadikon vagyunk, és amúgy is úgy néz ki, hogy nem akarja elmondani. Nemsokára Viadal, fut át a fejemen. Jana nem a barátod. Ő az ellenséged. Tudom, hogy ez így van, de azt is tudom, hogy hatalmas igazságtalanság, hogy így van. Hiszen ha mondjuk nem az egyik körzetbe, hanem a Kapitóliumba születtünk volna, akkor talán most otthon ülnénk valamelyikünk szobájában, valami fincsi nasit eszegetnénk, és azon agyalnánk, hogy melyik kiválasztottnak volt a legjobb a ruhája, meg hogy melyikükre fogadjunk. Aztán összedobnánk a pénzünket, amit a dúsgazdag szüleinktől kaptunk, és amiért semmit sem tettünk, és feltennénk a választottunkra. Ökölbe szorulnak a kezeim, és miután Jana kiszáll a tizediken, nekinyomom a homlokomat az üvegnek. Tizenegy. A lift kattog, suhog. Tizenkettő. Kattog, suhog. Aztán kinyílik az ajtó, belőlem pedig hatalmas sóhaj szakad fel, ahogy kilépek az emeletre. Semmi kedvem most ahhoz, hogy énekelni menjünk. Semmihez sincsen kedvem. Óvatosan belopódzom a szobámba, de nem is kéne tartanom attól, hogy bárki észrevegyen, mert mindannyian a nappaliban vannak, és nézik a tévét. Lenyomom a kilincset, a zár kattan, és egy lábbal már bent is vagyok, mikor meghallom Caesar Flickerman jellegzetes hangját. Először meglepődöm, mert tisztára olyan, mintha itt lenne a lakosztályunkban, de ahogy átkandikálok a nappaliba, látom, hogy csak a tévéből beszél. A haja, a szemöldöke és az ajkai zöldek. Nem is ő lenne, ha a testének ez a három része nem lenne minden évben más színű.

- Üdvözlök minden kedves nézőt! Hölgyek és urak, nagyon jól tették, hogy idekapcsoltak. - Húzza és vonja a szöveget. Nagyon jól csinálja. Caesar vérbeli profi: azóta ő vezeti le a kiválasztottakkal az interjúkat, mióta az eszemet tudom. Az pedig tizenöt év, de biztos vagyok benne, hogy ez a fickó legalább harminc éve űzi a szakmát. - A mával együtt két nap telt el a kiválasztottak felvonulása óta. Ne aggódjanak, mert mi mindent megteszünk azért, hogy egyetlen pillanatra se unatkozzanak, míg elkezdődik a hetvenötödik Éhezők Viadala! - Caesar vigyorog, megpördül a székkel, és máris egy másik, pink színű teremben van. Feláll, lép kettőt, aztán leül egy puha bőrfotelbe pár természetellenesen zöld növény mellé. Összeszorítom a fogaimat, mert nagyon szeretnék bemenni a szobámba, de ez a fickó túl jól végzi a dolgát. Az egész megjelenése, a mosolya, a szavai, még a fotel is, amiben ül, szó szerint odaláncolja a nézőt a tévé elé. Egy pasas ül Caesarral szemben: fekete, két oldalra fésült haja, kék szeme, furcsa mintákba nyírt borostája van, és zöld, prémezett szélű palástot visel. Azonnal felismerem. Ez itt Seneca Crane, a Főjátékmester. - A mai vendégem Seneca Crane, a hetvenötödik Éhezők Viadalának Főjátékmestere! - mondja Caesar, majd Seneca Crane-t mutatják, ahogy mosolyogva kezet fog a műsorvezetővel. - Üdvözöllek, Seneca.
- Szervusz, Caesar. – Seneca Crane kimért, és kedves. Vagyis próbál annak látszani, és a kapitóliumiak biztosan annak is látják, de ő fog dönteni a fejem felett a saját életemről, szóval nekem hányingerem van tőle. A falnak támaszkodom, lassan lecsúszom a földre, de még így is látom a hatalmas képernyőt.  

***

A következő kihívás és az eredmények megtekinthetőek az adott oldalon!

9. Fejezet - II. rész

A mai kiképzés unalmas. Miután a kezdeti izgalmaim lassan alábbhagynak, egy darabig céltalanul bolyongok a különböző állomások között. Csiszolgatom az íjásztudásomat, megtanulok normálisan vágni késsel és karddal, és miközben gyakorlok, kifejlesztek magamban egy technikát. Úgy vagdosom a bábukat, hogy közben magamban éneklem a dalomat, és minden második ütemre lesújtok. Ez azért is jó, mert így van egyfajta taktikám, és közben még gyakorlom is a szöveget. Jana egész délelőtt nem mutatkozik, aztán mikor már azt hiszem, hogy egyedül kell ebédelnem, egyszer csak előkerül.

- Hol voltál eddig? - kérdem tőle, miközben letelepszünk egy fal melletti asztalhoz az ebédlőben a kajánkkal.

- Frima beszédet tartott – vonja meg a vállát. Szívesen megkérdezném tőle, hogy ugyan miről, de ismét rájövök, hogy két és fél nap, és itt az Éhezők Viadala, és valószínűleg semmi közöm ahhoz, hogy egyes mentorok mit mondanak a saját körzetük kiválasztottjainak. Csendesen lapátoljuk magunkba a lila színű levest. Egyikünknek sincsen kedve úgy csevegni, mint tegnap. Sőt, ma még a Hivatásosak sem olyan hangosak. Ahogy feléjük sandítok, rögtön látom, hogyan kell számítani szövetségesekre. A szövetséges annyit tesz, hogy a legerősebbek – vagy azok, akik akarnak – összeállnak, és egy csapatként járják az arénát, hogy levadásszák a többieket. Aztán ahogy telnek a napok, és egyre kevesebben lesznek életben, a szövetség felbomlik, és a gyerekek egymásnak esnek.

- Úgy látom – suttogom, miközben a Hivatásosakat vizslatom -, szövetség van kialakulóban Cirius, Athena, és a srác között a Tizenegyedikből. Meg talán a testvérpár fiú tagja is velük lesz... - Összeugranak a szemöldökeim, és Janára nézek. - Otthagyná a húgát?

- Nem hiszem – mondja, ahogy eltolja maga elől a tányérját. - Kizárt, hogy Radler lemondjon Libbyről.

- Ez a nevük? Radler és Libby? - A fiúra nézek, aki éppen idegesen beletúr tejföl szőke hajába. Aztán meglátom a testvérét is: ott ül mellette, de olyan esetlen és vékony, hogy alig látszik.

- Ühüm – bólogat Jana. - A srác nem fogja otthagyni a lányt. Csak megjátssza magát. Figyeld csak – bök a fejével a Hivatásosak felé. Látom, hogy Radler folyton a húga felé tekintget, de közben a többiekkel beszélget. A vak is látja, hogy mennyire ideges, és hogy ezt milyen rosszul titkolja. - Csak a titkaikra kíváncsi. Ha elég ügyes, elhiteti velük, hogy szövetségesek – magyarázza Jana.

- Elég erős hozzá, hogy befogadják – bólogatok.

- Pontosan. Aztán az arénában majd jól megszívják, mikor Radler az összes taktikájukról tudni fog.

- Honnan tudsz te ennyi mindent? - szaladnak össze a szemöldökeim. Jana elvigyorodik, és rám kacsint.

- Csak jó megfigyelő vagyok.
Még egy darabig beszélgetünk, de aztán Atala hangja kettéhasítja a levegőt, és bejelenti, hogy vége az ebédszünetnek. Előreengedjük a többieket, és utolsóként távozunk az étkezőből. További gyakorlásként átvesszük a mérgező és az ehető növényeket, aztán megtanulunk tüzet rakni, és dobálunk egy kicsit a dárdákkal. Már egész jól megy, a kardokkal és a késekkel is tudok bánni, és a nyílvesszők is többnyire odamennek, ahová lövöm őket. Az edzés háromig tart. A többieknek az ez utáni idő biztosan pihenéssel meg tanácskozással telik majd, de nekem nem. Rikihez megyünk majd, hogy megint énekeljünk, ráadásul Cinna azt mondta, hogy hoz nekem egy magassarkú cipőt, hogy megtanuljam benne a normális és kényelmes állást a színpadon, míg éneklek. Jana velem együtt távozik a kiképzésről, és ahogy a lift felé tartunk, a szemem sarkából meglátom Maxot. Megint dárdákkal hajigál. Mellette ott van Athena, a másik oldalon pedig Smirk gyakorol. Már éppen nyúlnék a lift gombja felé, mikor éktelen sikoltásra leszek figyelmes.

***

Figyelem, játékosok, figyelem!

Egy szabályváltozás: három napotok van beküldeni az adott kihívásra a válaszaitokat, aztán közzé teszem őket a következő kérdéssel együtt! Ha addig nem küldtétek be, akkor nem kaptok érte semmi büntetést, csak le lesztek maradva. Aki nem pótolja a be nem küldött válaszait, az két kihívás után kiesik! Holnap estig van most még időtök válaszolni (akiktől eddig megkaptam a választ: Eszti, Petra, Mogyee, vanillarice0365). A többiektől is EMAILBEN várom, máshogy nem fogadom el! 

9. Fejezet - I. rész

Ettől kicsit megnyugszom. A földszinten összefutunk a testvérpár fiú tagjával, vagyis az erős túlzás, hogy összefutunk, ugyanis csak távolról látom. Elég feldúltnak tűnik, és éppen kiabál egy Avoxszal. Gyorsan beugrom a liftbe, aztán megkönnyebbülten sóhajtok, mikor ránk záródnak az ajtók.

- Szerinted tényleg összejön? - nézek Cinnára, aki bátorítóan elmosolyodik, és megszorítja a kezemet.

- Szerintem igen. Már kiválóan tudod a dalt, pedig csak kétszer voltál Rikinél. Ha így folytatod, a közönség egészen biztosan kedvelni fog.

Összeszaladnak a szemöldökeim, mert eszembe jut valami. - De amúgy hogy lesz idő a dalra, ha csak három perces egy interjú?

Kinyílik a lift ajtaja, és kilépünk rajta.

- Nos, én ezen nem aggódnék. Riki majd megoldja. - Cinna válasza megnyugtat, így hát kicsit higgadtabban lépek be a nappaliba, mint ahogy kijöttem onnan. - Sash – néz rám -, ezt a dolgot senkinek se említsd a csapaton kívül, rendben? - Bólintok. Nem kell sokat agyalnom, hogy rájöjjek, miért nem szabad mesélnem a dalról. Hadititok. Majd kiderül, amikor ki kell derülnie, és úgy igazi meglepetés lesz. A többiek már mind az étkezőben vannak, de én még szeretnék gyorsan átöltözni a reggeli előtt, így hát Cinna egyedül lép be a helységbe, míg jómagam ellopódzom a szobám felé. Megmosom az arcom, megigazítom a hajam, aztán magamra kapok egy másik ruhát, és kikészítem a kezeslábast, amiben majd az edzésre fogok lemenni. Ó, tényleg. Az edzés. Még a gondolatra is megfájdul a gyomrom, hogy megint találkoznom kell a többi kiválasztottal. Viszont Jana is ott lesz, és ez feldob. Aztán rájövök, hogy három nap múlva Viadal, és ismét depressziós kedvemben leszek.

Reggelire megint teli kajálom magam, hogy legyen energiám az edzéshez. Közben természetesen beszélgetek egy jó nagyot a mentorommal. Katniss szerint nagyon király ötlet ez az éneklés, bár azzal szemben neki is van egy kis fenntartása, hogy hogyan is fog beleférni a három percbe.

- Cinna szerint ezen nem kell aggódni, mert majd Riki megoldja – vonom meg a vállam, majd a számba tömök egy darab sajtot.

- Remélem, hogy így lesz – mondja Katniss, aztán rám néz. - Csináltál már gyakorlatot?

- Még nem – hadarom gyorsan, aztán iszok egy kicsit, hogy legyen időm kigondolni a választ a következő kérdésre.

- Ma mindenképpen kezdd el, Sash. – A mentorom egyenesen a szemeimbe néz. Meglep, hogy ezt mondta, mert arra számítottam, hogy megkérdezi majd, miért nem csináltam még. Azt mondtam volna neki, hogy azért, mert nem volt rá időm és energiám, és ez igaz is.

- Oké – ígérem meg neki. - Ma még edzés előtt végigcsinálom az egészet.

Katniss megnyugszik, és végre elmosolyodik. Mondjuk nem hosszú időre, csak egy pillanatra, de nagyjából két nap óta ez az első eset, hogy vidámnak látom. Ezt persze eszem ágában sincsen felróni neki, mert teljesen természetes, hogy az ember nem ugrál örömében, mikor éppen mentorál valakit, akinek szűk három nap múlva be kell majd mennie az arénába.
Kaja után még van egy órám tízig, mikor is le kell mennünk az edzésre. A szobámba megyek, megkeresem az ágyamon a papírt, amin a gyakorlatok vannak, és nekilátok, hogy végigcsináljam az összeset. Nagyjából fél óra alatt sikerül kiszenvednem magamból ötven felülést és hatvan fekvőtámaszt, aztán egy pár percig csak fekszem a földön, és próbálom rászánni magam, hogy felálljak. Mikor végre sikerül, a fürdőszobába indulok, hogy rendbe hozzam magam. Reggel volt pár karika a szemeim alatt, de mire lezuhanyzom, addigra teljesen eltűnnek.Tiszta fehérneműt veszek fel, aztán magamra kapom a kezeslábast, fogat mosok, erős copfba fonom a hajam, és elindulok a lift felé. Maximus már ott van Effievel. Úgy látszik, csak rám várnak. Nem zavartatom magam, hogy rám kellett várniuk, mert először is, még nincsen tíz óra, másodszor pedig Effie Trinket nyugodtan visszamehetne a lakosztályunkba, és akkor nem kéne rám várnia. Ráadásul én úgy tudom, nincsen szabály arra, hogy az egyes körzetek kiválasztottainak mindenképpen együtt kell edzésre menniük.

8. Fejezet - V. rész

Körülbelül tíz perc múlva már a szobámban vagyok, és azonnal aludni indulok, mert a lakosztályunkon már síri csend van, de amúgy se lenne erőm beszélgetni. Cinna visszakísért a tizenkettes emeletre, aztán azzal köszönt el, hogy reggel hatkor, még a reggeli előtt ismét elmegyünk Rikihez. Tegnap este nem tudtam aludni normálisan, csak a földön pár órát, de most úgy érzem magam, mint egy félholt, így hát egyszerűen elterülök az ágyamon, és abban a pillanatban álomba is merülök. Az éjszaka olyan gyorsan elrepül, hogy nekem teljesen olyan, mintha két perc lett volna az egész. De nincs mese: ha már egyszer bevállaltam ezt az egészet, akkor mindent meg kell tennem azért, hogy sikerüljön is. Cinna fél hatkor ébreszt. Először hozzávágok egy párnát, hogy hagyjon békén, de szerencsére nem adja fel, és míg én gyorsan rendbe hozom magam a fürdőszobában, addig rendel nekem pár répás muffint. Aztán tíz perc múlva már a liftben vagyunk. Kicsit hiányolom Katniss-t, mert tegnap este óta nem is láttam, de végül is nem tudom érte hibáztatni, hogy nem kel fel hajnalok hajnalán, hogy meghallgassa a problémáimat. Miközben a lift egyre mélyebbre ereszkedik, magamba tömök két muffint, és megpróbálom megtanulni a dal szövegét. Ami azt illeti, már egész jól megy, az első két versszakot és a refrént jól a fejembe vésem, mire megérkezünk.

- Riki nem alszik még ilyenkor? - nézek Cinnára, miközben végighaladunk a fényes folyosón. Próbálok nyugodtnak tűnni, de mióta felkeltem, egyfolytában ott motoszkál a fejemben, hogy már csak négy nap. Abba már bele se merek gondolni, ami a negyediken vár rám.

- Nem – mondja Cinna, és már nyitja is az ajtót. Köpni-nyelni nincs időm, mert Riki abban a pillanatban (jó nyálas) puszit nyom az arcomra, Othie dorombolva a lábaimnak tekeredik, és már indulunk is bemelegíteni. Gyors skálázás, aztán megtanuljuk a maradék két versszakot, végül Riki lefeleltet belőle, és máris a mikrofonhoz állít. Nem tudom, hogy fogom-e bírni ezt a gyors tempót... De jelen pillanatban arra sincsen időm, hogy ezen agyaljak. A néni benyomja a lejátszót, és elindul a dal, a kanapé fölött pedig megjelenik egy kivetítő, mely hatalmas betűkkel a falra írja a szöveget.

- Karaoke – magyarázza Riki érdes, magas hangján. - Mutatja, mikor mit kell énekelned. Csak olvasd.
Mély levegőt veszek, megmarkolom a mikrofont, és elkezdem. Vagy ötször elkések, aztán jó párszor lemaradok, de úgy látszik, hogy Riki Prosena őszintén le van nyűgözve. Tetszem neki, és ez megnyugvással tölt el. Cinna szerint ő valaha híres énekesnő volt itt, a Kapitóliumban – és minden bizonnyal ezt bizonyítja a rengeteg lemez, ami a polcokon sorakozik és az ő arca van rajtuk -, de aztán kiöregedett a szakmából, és mivel nem engedte, hogy a plasztikai sebészek hozzányúljanak az arcához, a menedzsere lemondott róla.  Közel másfél órát töltünk gyakorlással. Annyira megtanulom a dalt, hogy a végére már a szövegre sincsen szükségem. Riki csak a dallamot nyomja be, én pedig simán eléneklem rá a szöveget. Cinna segít benne, hogy hogyan álljak. Megtanítja, hogy húzzam hátra a a vállaimat, és tartsam feszesen a karjaimat, míg éneklek, Riki pedig elmagyarázza, hogy ez azért jó, mert így teljes mértékben ki tudom használni a levegőt, amit a tüdőmbe szívok. Egyszer-kétszer együtt éneklünk, és sikerül ellesnem, hogyan nyújtja meg a sorok végeit. Észre se veszem, hogy mennyire repül az idő, sőt, még egész jól is érzem magam. Míg Rikinél vagyunk, teljesen elfelejtem, hogy igazából miért vagyok a Kapitóliumban. Csak akkor hasít belém a felismerés, mikor elköszönünk a nénitől, és elindulunk visszafelé a folyosón. Tizenöt perc múlva nyolc óra, és tudom, hogy reggeli közben mindent elmesélhetek majd Katnissnek.