5. Fejezet - I. rész

Sziasztok! :)

Ugye ti is érzitek a tavasz illatát? Mert én igen! És meg kell mondanom, hogy ettől a napsütéses, finom szellős időtől valahogy visszajött az a régi, igazi HG életérzésem most így hirtelen, és kedvem támadt azonnal tovább írni az Akik vagyunkot. Azt hiszem, miután kirakom ezt a részt, neki is látok. :D 

Amint látjátok, új a design - már megint. Be kell vallanom, nekem nem annyira jön be, zavar, hogy ennyire összefolyósan sötét, és ez a fejléc... eh. Szóval számítsatok rá, hogy a napokban vagy valamikor újra nem lesz elérhető egy kis ideig a blog, mert átalakítom. 

A pipákat és hozzászólásokat pedig ismét köszönöm szépen, remélem, továbbra is tetszeni fog a történt! <3

Kellemes olvasást,

Dorine Osteen :)

_____________________________________________________

Még mielőtt bármi is történhetne, még mielőtt bármi is eljuthatna az agyamig, még mielőtt bármit is felfoghatnék, hirtelen kiáltozás hangja töri meg az eddigi néma csendet. Haymitch-csel egyszerre fordulunk a sikátor fényes oldala felé, amerről bejöttünk. Még csak most tűnik fel, hogy hol vagyunk. Ez itt a Zug egyik oldala, bár nem tudom pontosan, hogy melyik, mert nem szoktam ide járni. Ez itt a fekete piac, a bűnözés melegágya, ami nem az olyan lányoknak való, mint én – sokkal inkább az olyanoknak, mint Katniss. Őt ismerik itt, engem nem, és nem is kockáztattam, hogy esetleg ismerjenek.

- Mi volt ez? - kérdezem, mikor a kiáltozások egy pillanatra lecsillapodnak. Azonban nem telik bele fél másodpercbe, ismét felhangzik egy sikoly, aztán férfiak kiabálnak, és dulakodás hallatszik az épületből. Nem fogok hazudni, elég ijesztő a helyzet.

- Gyerünk, arra! - mutat a hátam mögé Haymitch. Az, hogy nem a kérdésemre válaszol, csak még jobban megrémít.

- Mi történik? - ismétlem meg a kérdésemet immáron egy fokkal hisztérikusabb hangon. - Haymitch?

- Tűnés! - parancsol rám fojtott hangon. - Menj már! - A vállaimnál fogva megfordít, és a sikátor sötét belseje felé lök.

Mivel nincs más választásom, elindulok. Egyáltalán nem értem, hogy mi van, vagy hogy mi történik, de mikor a kiáltozások egyre csak erősödnek, figyelmes leszek valami másra is. Mintha dobozokat dobálnának, széttörik pár üveg is, aztán bakancsok dobognak. Mikor meghallom a fegyverropogást, felsikoltok. Haymitch a számra tapasztja a kezeit.

- Sssh! - csitít. - Maradj csöndben, és menj tovább! - utasít.

Lefejtem magamról az ujjait, aztán engedelmeskedem. Zakatoló szívvel, futólépésben haladok a sikátor belseje felé. Fogalmam sincsen, hogy Haymitch merre akar menni, mert ez itt zsákutca.

- Most merre tovább? - kérdezem suttogva.

Haymitch összehúzza a szemeit, ahogy körbefordul, végül az oldalt húzódó kerítés felé bök. - Állj oda, és maradj itt addig, míg vissza nem jövök.

- Nem! - rázom meg határozottan a fejem. - Nem hagyhat itt! - Mikor látom, hogy azért is egyedül fog hagyni, elkapom a kabátujját, és könyörgőre fogom. Tényleg nagyon félek. - Haymitch, kérem, ne hagyjon itt!

- Itt maradsz, és kész! - ráz le magáról. - Ide figyelj, Sash. Ha minden igaz, rohadt rossz helyen vagyunk. A

fal túloldalán – bök a téglákra – éppen most lövik halomra a barátaimat. Ugye emlékszel, hogy mit mondtam Snow elnök látogatásáról? Mindenki meghalhat, akinek köze van Katnisshez. Szóval maradj nyugton, és várj egy kicsit, értetted?

Mivel felfogom, hogy úgy sincs más esélyem, hát némán bólintok, és mikor Haymitch lopakodva elindul a sikátor világos, utcára néző vége felé, zihálva a falhoz lapulok. Mit is mondott? Hogy épp most lövik halomra a barátait? Vajon a Zugban áruló emberekre gondolt? Valószínűleg igen, hiszen jól ismeri őket, itt szokott piát venni, ráadásul Katniss is sokat jár ide, úgy tudom. Szóval én vagyok az egyetlen, aki nem ismeri a Zugot úgy, mint a tenyerét – na meg talán Peeta, de hozzá nem szívesen hasonlítom magam.

Nem telik bele két másodpercbe, ismét felkiált valaki. De ez most valahogy más, mintha egy kisgyerek lenne. Aztán a hangja több gyerekével, felnőttével és idősével keveredik, míg végül egyetlen hatalmas, vérfagyasztó ordítás nem kerekedik belőle. Összepréselem az ajkaimat, és próbálom kizárni a gondolataimból azt, hogy mi is történik pontosan körülöttem. Abba még bele se merek gondolni, hogy mi várna rám, ha meglátnának – így hát csak azért imádkozom magamban, hogy minél hamarabb eltűnhessek Haymitch-csel együtt. Nem is kell rá sokat várnom: a következő pillanatban ismét megjelenik, de nem sok jót tudok leolvasni az arcáról.

- Úgy van, ahogy mondtam – morogja, a hangjából csöpög a megvetés és az undor. - Itt vannak a Békeőrök, de ezek nem a mieink, valószínűleg most jöttek a Kapitóliumból.

- Gondolja, hogy Snow elnök küldte őket? - kérdezem remegő hangon.

- Nem, valószínűleg tündérországból lettek kiutasítva, mert túl gonoszak voltak – utánozza a hangomat. - Mégis mit gondoltál?

- Nem úgy értem! - rázom meg a fejem. - Hanem hogy Snow miattunk küldte-e ide őket – magyarázom.

- Tuti – bólint Haymitch, ahogy egy pillanatra a háta mögé bámul. - Minden bizonnyal. Le akar buktatni minket, legalábbis Katnisst. Meg téged is, bár ez nem fog menni, ha a Zugban keresnek – teszi hozzá gúnyosan.

- Elnézést, hogy... - kezdeném szarkasztikusan, de felemeli a kezét, mire hátra ugrom, nehogy pofon vágjon.

- Ne aggódj, úgyis lesz mód arra, hogy bűnhődjünk. Kijátszottuk a fejeseket, ezért pedig lakolnunk kell. A kérdés már csak az, hogy hogyan és mikor... Addig pedig gondolom jönnek az új szabályok és egyre durvább körülmények itt, a Tizenkettedikben – darálja Haymitch dallamos hangon.

- És most mi lesz? - kérdezem.

- Fogalmam sincs – fintorodik el. - Először jussunk ki innen valahogy.

Alig hogy ezt kimondja, hirtelen furcsa szag csapja meg az orromat.

- Maga is érzi? - A nyakamat nyújtogatva szaglászom a levegőt, de ekkor már biztos vagyok abban, hogy mi terjeng körülöttünk. A Tizenkettedik Körzetben nőttem fel, evidens, hogy bárhol felismerem ezt a szagot.

- Füst – húzza össze a szemeit Haymitch.

- Leégetik a Zugot? - csuklik el a hangom. Hirtelen nem magam miatt kezdek aggódni, hanem az emberek miatt, akik odabent éghetnek. Nem hiszem, hogy a Békeőröket érdekli az árusok és a vásárlók sorsa.

- A francba – morogja a fickó. Gyorsan körbejáratja a tekintetét a sikátoron, aztán megragadja a csuklómat. - Gyerünk! - fordít az utca világos vége felé.

Mikor leesik, hogy mire készül, már késő. A hópelyhek izgalomtól felhevült arcomnak csapódnak, a forró lángoktól felforrósodott, latyakká olvadt hó szétloccsan, ahogy rálépek. Összefolynak a hangok, a Békeőrök bakancsainak dobogása, az épület ropogása, ahogy a tűz lassan felfalja, és persze az emberek kiáltozása. Az egyetlen mázlink az, hogy túl nagy a zűrzavar, és így senkinek sem tűnik fel, ahogy elrohanunk a Zug mellett. Onnan, ha beérünk a házak közé, már simán meglóghatunk. Csak pár pillanat, és már az utcán vagyunk, itt normális a hó, csak a rárakódott szénpor szürkíti meg egy kicsit. Ez friss hó: onnan tudom, hogy még nem jártak rajta. Persze az is lehet, hogy az embereknek nincs kedve kimozdulni otthonról. Vagy meghaltak.

4. Fejezet - V. rész

Sziasztok! :)

Itt az új rész. Köszönöm az eddigieket, megint csak hálásnak tudok lenni a pipákért és a kommentekért, köszönöm szépen nagyon, hogy még mindig itt vagytok! :3

Kellemes olvasást,

Dorine

________________________________________________

Haymitch motyog valamit, de nem értem, hogy mit, aztán lassan feltápászkodik. A földre dobja a bort, simán hagyja, hogy a tartalma a földre folyjon, aztán beigya a piszkos szőnyeg. Látom rajta, hogy fázik, amit nem is csodálok, hiszen odakint tárva-nyitva van az ablak. Gyorsan keresek az egyik szekrényben egy pulóvert, és odaadom neki.

- Vegye fel, nehogy megfázzon – mondom.

- Minek ébresztettél fel? - kérdezi Haymitch, miközben áthúzza a fejét a pulóver nyakán.

- Mert akarok kérdezni valamit – felelem nyíltan.

Haymitch egy pillanatig csak bámul rám, aztán beletörli az orrát a pulóver ujjába, és az ajtó felé mutat. - Kifelé – utasít. - Ha annyira fontos, akkor majd útközben megbeszéljük.

- Hová megyünk? - kérdezem meglepetten, de a pasas már tol is ki a hidegbe.

- Elsétálunk a piacra – morogja.

- Piacra? - szaladnak össze a szemöldökeim. Hát ez fura. Tudtommal a Tizenkettediknek nincs is piaca. Hacsak nem... - Úgy érti, a...

- Ne kérdezősködj már annyit! - förmed rám, aztán kilök az ajtón. Felveszi a kabátját, és már úton is vagyunk.

Még mindig nem értem, miért olyan nagy titok, hogy hová megyünk pontosan, és azt sem értem, hogy miért nem tudunk Haymitchnél beszélgetni. Ám ezek a kérdések azonnal háttérbe szorulnak a fejemben, mikor felnézek, és meglátom, hogy milyen csodálatosan néz ki a napfelkelte. A sötétszürke felhők utat nyitnak a napsugaraknak, ahogy a vöröslő Nap ciklámen köntösbe bújtatja a párapamacsokat. A házakon és az úton fehér köd terjeng, olyan, mintha a hó kezdene lassan elpárologni. Csendben hallgatom, hogyan ropog a talpunk alatt a friss hó, aztán a figyelmemet egy csapat ragadja meg, akik a bányába igyekszenek. Addig nézem őket a szemem sarkából, míg el nem tűnnek az utca végén, mi pedig le nem fordulunk egy kis sikátorba.

Összehúzom magamon a kabátomat, a sálamat pedig az arcom elé igazítom. Ijesztő ez a hely, tuti, hogy nem jönnék ide egyedül.

- Na – szólal meg egyszer csak Haymitch -, egy valamit szögezzünk le, mielőtt beszélgetni kezdünk.

- Oké – bólintok.

- Ne kérdezősködj se otthon, se egyik házban sem, amelyik a Győztesek Falujában van, se olyan helyeken, amiknek bármilyen köze van a Kapitóliumhoz. Mindent lehallgatnak, és a jelenlegi helyzet állásához már csak az hiányzik, hogy Snow a nyakunkra eressze a gorilláit.

Rögtön leesik, hogy miről beszél Haymitch. Lehallgatják a beszélgetéseinket, persze, hogy le, így ellenőrzik, hogy jól viselkedünk-e. Ezért nem hozta fel a Peetás témát Katniss a vonaton, és ezért jöttünk ki ide. Szóval akkor otthon sem lehetek biztonságban, és most már együtt kell élnem a tudattal, hogy az egész házunk be van poloskázva. Azonban van még egy dolog, ami megragadja a figyelmemet, ez pedig nem más, mint Haymitch utolsó szavai.

- Hogy érti, hogy "a jelenlegi helyzet állásához"? - állok meg egy vörös téglákkal beborított, szénporos fal mellett. - Mit jelent ez?

Haymitch a szemeit forgatja, úgy látom, nagyon nincs ínyére, hogy erről beszéljen nekem. Ezen aztán annyira felhúzom magam, hogy megtámaszkodom a falban, és elállom az útját. Csak akkor jövök rá, hogy Haymitch akkor lök fel, amikor csak akar, mikor úgy mered rám, mint egy hülyére.

- Nem hiszem, hogy erről nekem kéne beszámolnom – morogja. - Kérdezd inkább Katnisst.

- De Katniss nincs itthon, és ki tudja, mikor jön! - fakadok ki. - Éppen ezért kerestem meg magát a kérdésemmel...

- És hogy hangzik az a kérdés? - Haymitch lopva a háta mögé tekint, aztán elindít befelé a sikátorba, és utánam ballag.

- Katnissről és Peetáról lenne szó. Katniss bevallotta, hogy a trükközés az arénában azokkal a bogyókkal nem is igazi szerelemből volt – rázom meg a fejem. Muszáj oldalra húznom a számat, annyira rossz még kimondani is ezt a dolgot. Annyira szép szerelemnek tűnt az övék, olyan igazinak, amilyenről minden lány álmodik. - Csak megjátszották, legalábbis Katniss, hogy életben maradjanak – teszem hozzá.

Haymitch olyan hirtelen fékez le, hogy először észre se veszem, hogy megállt. Rám bámul, és nagyon úgy néz ki, hogy mérlegel valamit. Gondolom azt, hogy elmondjon-e nekem valamit, vagy sem. Ez pedig elég rosszul esik. Miért nem bízik bennem? Egy évvel vagyok fiatalabb Katnissnél, semmivel sem vagyok éretlenebb, mint ő. Persze azt tudom, hogy ez az egész inkább körülötte forog és róla szól, de azért senki sem halna bele, ha egy kicsit jobban beavatnának a dolgokba. Ezért hát csípőre teszem a kezeimet, és felvonom az egyik szemöldökömet. Rajta – üzenem a tekintetemmel. És mintha Haymitch megértené: lassan körbenéz, megbizonyosodik róla, hogy senki sem figyel, aztán belekezd.

- Katniss igazat mondott – suttogja. Bár számítottam erre a válaszra, mégis úgy érzem, mintha valaki pofon vágna. - Megjátszották a románcot, vagyis Katniss megjátszotta, Peeta részéről igazi, de ezt most hagyjuk. A lényeg az, hogy... - Elhallgat. Megvakarja a tarkóját, úgy látom, nagyon nincsen ínyére erről beszélni, de elhatározom, hogy akkor is kiszedem belőle, mert tudnom kell. Mert jogom van tudni.

- Az, hogy...? - sürgetem fojtott hangon.

- Hogy muszáj a reménytelen szerelmespárt adniuk, ugyanis a körzetekben élő emberek a lázadást látják bennük, te pedig rátettél egy lapáttal a győzelmükre, mert nem öltél, ezzel pedig bebizonyítottad, hogy joguk van megőrizni az ártatlanságukat – hadarja.

Furcsa bizsergés fut végig az egész testemen, beleborzongok Haymitch szavaiba. - És... - kezdeném, de félbe szakít.

- És Snow elnök nem rég meglátogatta Katnisst, és megfenyegette, hogy mindenkit megölet, aki számít neki, ha nem csillapítja le valahogy a lázongó körzeteket.

- Ezért utaztak a Kapitóliumba – suttogom döbbenten, a hangon idegennek és távolinak tűnik.

- Ezért fognak összeházasodni – bólint Haymitch.

4. Fejezet - IV. rész

Drága Olvasóim!

Meghoztam a következő részt. Furcsa, hogy máris itt tartunk, de persze azért még van hátra jó pár dolog, az események sűrűjét még csak nem is érintettük. Remélem, addig is velem maradtok, és továbbra is olyan kedves szavakkal biztattok, mint eddig, mert nagyon jól esnek, köszönöm szépen! <3

Kellemes olvasást,

Dorine Osteen

___________________________________________________

Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudok a döbbenettől, aztán mikor végre észhez térek – vagyis a kapitóliumi tömeg örömittas üvöltése és tapsolása észhez térít -, elkiáltom magam.

- Anya! Apa!

- Mi történt? - Anya azonnal megjelenik az ajtóban, riadtan bámul rám. Valószínűleg a frászt hoztam rá, mert még arra sem volt ideje, hogy megtörölje a kezét, így most a kötényébe tisztítja meg az ujjait. Apa persze már koránt sem ennyire ijedt, sőt, lassú léptekkel slattyog be a szobába.

- Katniss és Peeta! - mutatok a tévé képernyőjére, ahol most pont őket mutatják.

- Mi van velük? - kérdezi apa. - Tegnap már mondtad, hogy a Kapitóliumba utaztak, Sash.

- De... de nézzétek! - dadogom. Nem tehetek róla, a hangom akadozik, annyira ledöbbent a dolog. Akkor most hogy is van ez? Katniss és Peeta tényleg szeretik egymást, vagy én már megint nem tudok valamiről? Akárhogyan is van, elhatározom, hogy mihelyt hazajönnek, letámadom Katnisst, és alaposan kifaggatom mindenről. - Peeta eljegyezte Katnisst – nyögöm ki.

- Hogy mi? - Anyunak még a lélegzete is eláll.

- Az nem lehet – rázza a fejét bőszen apa.

- Pedig de – bizonygatom -, éppen az előbb.

- Még nem is nagykorúak – mondja erre anya, mintha ez bármit is számítana. Ha Snow keze van a dologban, akkor a kor nem lehet akadály.

És ekkor, mintha csak a gondolataimból lépne elő, megjelenik. Snow elnök besétál a színpadra, a közönség hangosan megtapsolja. Megborzongok, ahogy megpillantom, és meglátom, ahogy puszit ad Katnissnek. Tudom, mennyire nem kedvelik egymást, ennek ellenére kedélyesen elcsevegnek. Még az is szóba kerül, hogy az elnök akár új szabályt is hajlandó hozni, ha ezen múlik az esküvőjük. Katniss önkívületi állapotba kerül az örömtől, mikor arra esik a szó, hogy akár most, ebben a pillanatban is megrendezhetnék az esküvőjüket. És még ha ez nem lenne elég, hirtelen virágeső hullik rájuk, a hófehér rózsaszirmok úgy szállnak Katniss, Peeta, Snow elnök és Caesar Flickerman hajára, mintha csak friss hó lennének, mint odakint. A kamerák távolodni kezdenek, aztán Caesar, a műsorvezető mindenkit figyelmeztet, hogy holnap megismétlik az adást, hátha valaki sajnálatos módon lemaradt erről a csodás eseményről. Végül felharsan a himnusz, és vége, jön a reklám. Azonnal kikapcsolom a tévét.

Ugyan Prim azt mondta, Katnissék két napig maradnak, de nem így lesz. Már a negyedik napnál tartunk, és

én egyre idegesebb leszek. Azzal nyugtatom magam, hogy biztosan nem történt semmi bajuk, hiszen akkor arról már tudnánk, csak valószínűleg meghívták őket ide-oda, ha már egyszer a Kapitóliumba mentek, és ezért késnek. Kitartok egy darabig ezekkel a válaszokkal, de aztán nem bírom tovább, és úgy érzem, muszáj beszélnem valakivel, mert a napok csak telnek, és semmivel sem vagyok előrébb. Muszáj beszereznem a szükséges információkat, mert ha a birtokomban van az igazság, akkor könnyebben tudom megvédeni a családomat. Így hát egyik reggel fogom magam, és míg mindenki alszik, alaposan felöltözöm, hagyok egy üzenetet a szüleimnek, hogy ne aggódjanak, és kiosonok a házból. Átvágok a Győztesek Faluján, az első házhoz igyekszem, Haymitch-hez, az egyetlen emberhez, aki Katnissen kívül választ adhat a kérdéseimre. Nem vesződöm a várakozással, hogy ajtót nyisson: egy kopogás után egyszerűen belépek a házába. Nem sokszor jártam itt azóta, hogy hazajöttünk, így váratlanul érnek a szagok. A számra szorítom a sálamat, de ez is majdnem kevés ahhoz, nehogy elhányjam magam. Borzasztó, orrfacsaró bűz terjeng a házban, ezért amilyen gyorsan csak tudom, kinyitom az egyik ablakot, és mélyet szippantok a beáramló friss, hideg levegőből. Aztán miután valamennyire megszokom a szagokat, elindulok, hogy megkeressem Haymitchet. A szobájában van, az ágyon hasal. A feje eltűnik egy hatalmas párnában, a kezei és a lábai a föld felé lógnak, a bal ujjai egy üveg bor nyaka köré csavarodnak.

- Haymitch? - szólítom meg, de nem válaszol. Hangosan hortyog, mint egy disznó. Hogy kéne felébresztenem? Katniss egyszer mesélte, hogy nyakon öntötte egy lavór hideg vízzel, talán nekem is ezt kéne tennem. Ám mivel nincs a közelben lavór, így az egyik vázát kapom fel. Émelyítő szag árad belőle, hiszen a virágok már régen elszáradtak, és meg se merem tippelni, mennyi idő óta poshadnak a váza alján összegyűlt maradék vízben. Aki érzett már ilyet, az tudja, miről beszélek. - Haymitch! - próbálkozom ismét, azonban válaszul csak még hangosabban kezd horkolni. - Oké, maga akarta – vonom meg a vállaimat, aztán a párnára locsolom a bűzös vizet, és lépek egy jó nagyot hátra.

- Úúú! - Haymitch hörögve, levegő után kapkodva kapja fel a fejét, ahogy megérzi a szagot. - Mi a franc ez?! - kiabál. Aztán mikor meglát, elfelhősödik az arca. - Miért hánytál a párnámra? - kérdezi, és közben letörli az álláról a nyálát, ami alvás közben folyt ki.

- Nem hánytam a párnájára – válaszolom. Képtelen vagyok megállni nevetés nélkül, annyira murisan néz ki. - Csak felébresztettem.

- Akkor mi ez a szag? - mered rám. - Pfúj – teszi hozzá morogva.

- Kiöntöttem egy vázából a vizet. Csak így tudtam felébreszteni – magyarázom.

Ismerd meg a Nyitott szemek zenéit!

Sziasztok! :)

Mint láthatjátok, most egy rendhagyó bejegyzéssel érkezem, ami az előbb pattant ki a fejemből. Rátaláltam arra a lejátszási listára, amit akkor hallgattam, mikor a Nyitott szemeken dolgoztam, és most újrahallgatom, és annyira előjönnek azok az érzések... :D Biztos veletek is volt már úgy, hogy egy-egy dal, illat, kép vagy hely felidézett bennetek egy csomó emléket. Na nekem most ez van, és nagyon tetszik. Szinte látom magam előtt, ahogy az ágyon terpeszkedem, ölemben a netbookom, és azon agyalok, hogyan tovább. 

Szóval most ezeket a dalokat szeretném megmutatni nektek ezen a kora estén. Remélem, tetszeni fognak, mert én még mindig szeretem őket. :3 

Blow Away

Some Hearts

I ain't Checotah Anymore - ezt a dalt én mindig Janához kötöttem, de nem tudom, miért... talán mert olyan country :3

Good in Goodbye

Flat On The Floor - hát ez nem valami HG, de valamiért ez is Jana :D

Rules - ez abszolút, eleve is az első filmhez írták

Hurricane

Ready or Not

Rocks at my Window

5:15

Hold on for Dear Love

All I see is Gold

Tof of the World

Forgot to Laugh

City Lights

MINDENKINEK TOVÁBBI KELLEMES ESTÉT! :3

4. Fejezet - III. rész

Sziasztok! <3

Hoztam a következő részt - remélem ti is legalább annyira örültök neki, mint én! :) Köszönöm a pipáitokat és a kommenteket, nagyon sokat jelentenek még mindig, drágák vagytok, de most a legkomolyabban! Tudom, hogy folyton ezt írom, és talán közhely, de akkor is igaz. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! 

Kellemes olvasást,

Dorine :3

_____________________________________________________

Akadálymentesen sikerül kijutnunk az emberforgatagból, hogy aztán felsétáljunk a lépcsőn. Végighúzom az ujjaimat a kopottas, de nagyon szép kék színű tapétán, miközben azért magam elé is figyelek, nehogy orra bukjam. Peetával halkan megbeszéljük, hogy hol fogjuk megkeresni Katnisst, és számba vesszük a lehetőségeket is. Úgy döntünk, hogy én Madge, Undersee polgármester lányának a szobájában nézem meg, hátha beugrott hozzá egy kicsit beszélgetni vagy lenyugodni a hangoskodóktól, Peeta pedig addig bekopog a mosdóba, hátha ott van. Ám végül egyikre se kerül sor, mert amint a lépcső tetejére érünk, megjelenik mögöttünk a polgármester.

- Sziasztok! - köszön ránk kedvesen.

- Üdv, Mr. Undersee – bólint Peeta, aztán még mond valamit, amivel azt hiszem, nekem akar időt adni, hogy vethessek egy pillantást a fent folyosóra. Éppen jókor, ugyanis Katniss éppen abban a pillanatban esik ki a polgármester irodájából, hogy oda nézek.

- Csak nem a kislányomat keresed, Katniss? - Ez a polgármester, és a hangjából ítélve nem vette észre, hogy Katniss nem a lánya szobájában járt, hanem az övében.

- De igen – vágja rá a mentorom, és közben a szemével jelez nekünk, hogy lépjünk le. - Szeretném megmutatni neki a ruhámat – teszi hozzá.

- Tudod, merre találod – feleli a polgármester, ahogy elhalad mellettünk. Aztán furcsa pityegés hallatszik a dolgozószobájából, mire Katniss összerezzen, mintha attól félne, hogy rajtakapták valamin. - Ne haragudj, Katniss – mondja a polgármester, aztán se szó, se beszéd, beslisszol a szobájába, és becsukja maga mögött az ajtót.

A mentorom megtámaszkodik a falban, mire Peeta azonnal mellette terem, és gyengéden a vállára teszi a kezét. - Minden rendben? - kérdezi aggodalmaskodva.

- Igen – bólint Katniss, aztán kihúzza magát, és megigazítja a ruháját. - Menjetek le, mindjárt megyek én is, csak beszélek egy kicsit Madge-dzsel.

- De... - kezdeném, azonban a mentorom félbeszakít.

- Lefelé – utasít.

Erre nem ellenkezünk, csak levonulunk a lépcsőn, vissza az életbe, vissza a nyüzsgő embertömegbe. Az agyam folyamatosan azon kattog, hogy vajon mit láthatott Katniss, mert biztos vagyok benne, hogy valamit elhallgat előlünk. Már csak arra kéne rájönnöm, hogy pontosan mit... persze ez nem ilyen egyszerű. Attól tartok, ideje jól elbeszélgetnem a mentorommal.

Ami azt illeti, erre egyelőre nem kerül sor. Másnap, miután már egészen biztos vagyok benne, hogy Katniss hajlandó lesz beszélgetni arról, ami történt, átvágok a havon, és bekopogok hozzájuk. Prim nyit ajtót.

- Szia! - köszön rám csilingelő hangján.

- Helló – mosolyodom el. Nem tehetek róla, Prim valahogy mindig ezt hozza ki belőlem. Mosolyogni támad kedvem, ha látom. - Katniss itthon van?

Mivel arra számítok, hogy "Igen"-t fogok kapni válaszként, nagyon meglepődöm, mikor Prim megrázza a fejét. - Nincs – mondja. - Ma hajnalban a Kapitóliumba utazott Peetával.

- Hogy mi? - szaladnak össze a szemöldökeim. - És... és nekem erről miért nem szólt? - Lehet, hogy követelőzőnek tűnök, és Katniss nem tartozik nekem azzal, hogy minden lépéséről tájékoztat, de azért jól esett volna, ha ebbe az "apró" részletbe beavat.

- Mert nem tudott – magyarázza Prim. Ebben a pillanatban Kökörcsin bukkan elő a meleg fényekben úszó folyosón, és Prim lábának dörgölődzik. A lány felkapja, és a karjába fogja, mint egy kisbabát. - Tegnap éjjel Snow elnök meghívta őket – mondja, miközben a macska füle tövét vakargatja.

- Értem – bólintok. - És azt nem tudod esetleg, hogy milyen okból?

- Nem – rázza meg a fejét. - Csak annyit tudok, hogy két napig maradnak.

Egy pillanatig elmélázva bámulom az ajtófélfát, aztán felsóhajtok, és megköszönöm Primnek az információkat.

- Várj! - kiált utánam, ahogy mikor elindulok hazafelé. - Holnap este benne lesznek a tévében, ha jól tudom.

- Oké – mosolyodom el -, köszi. - Aztán megfordulok, a szemembe húzom a sapkámat, és elindulok.  

Már megint kattogni kezdek, azon agyalok, hogy miért hívta Katnisst és Peetát Snow a fővárosba, de sehogy se sikerül rájönnöm. Persze megint a legrosszabb dolgokra gondolok, például hogy "véletlenül" megölik őket, míg ott vannak, hiszen ha végiggondolom, nem is lenne olyan hihetetlen a dolog. Szerintem a kapitóliumiak simán bekajálnák, hogy baleset volt, és ha jók a megérzéseim, akkor Snownak nem nagyon jön be, hogy ők ketten nyerték meg a Viadalt. Nekem legalábbis ez jött le abból, mikor a fogadásán táncoltunk.

Kiráz a hideg, ahogy arra az estére gondolok. Életem egyik legrosszabb néhány perce volt, még mindig tisztán él az emlékezetemben, és attól félek, sosem fogom elfelejteni. Mondjuk ez nem is baj abból a szempontból, hogy amíg az orromban érzem a vér és a rózsa szagát, addig biztosan nem teszek meggondolatlan lépést, ami esetleg a szeretteim halálát okozná.

Ahogy eszembe jutnak ezek az eshetőségek, nyelek egyet, és kényszerítem magam, hogy megnyugodjak. Letelepszem a tévé elé, és bekapcsolom. Igazából nem szeretem nézni, de mivel Prim azt mondta, ma este Katniss és Peeta lesz adásban, mégis rászánom magam. Szörnyen fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon miért kellett a Kapitóliumba menniük. Hamarosan meg is kapom a választ a kérdésemre: azért, hogy Peeta megkérje Katniss kezét.